Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A kereszténység elterjedésével és Jézus Krisztus igazságával számunkra az élet lett a fontosabb, amely ajándék Istentől, ezért emlékezünk ekkor szeretteinkre és az Egyházra. Ebből kifolyólag nagyon fontos lenne, hogy a jelenlegi Halloween helyett, melynek egyértelműen pogány eredetmítosza van, tartsuk meg mindenszentek és halottak napja ünnepét, mert az Úr feltámadásával legyőzte a halált.
„A kereszténység mellett értelemszerűen létezett a pogányság is, emellett mindkettőnek kialakult a saját szokás- és kultuszrendszere. Mindkettőben jelentős motívum a halottakra való emlékezés, az elmúlás és a halál, a különbség ennek megünneplésében azonban hatalmas. A halál, mint istenség számos ősi kultúrában fellelhető, és Halloween gyökerei többek között ebből is táplálkoznak. A hagyomány szerint a Közép-Európa nyugati részén élő kelták az aratás végeztével ünnepet tartottak, amikor megemlékeztek a halottakról is, akik ilyenkor visszatértek a túlvilágról befogadást keresve.
A kereszténység elterjedésével és Jézus Krisztus igazságával számunkra az élet lett a fontosabb, amely ajándék Istentől, ezért emlékezünk ekkor szeretteinkre és az Egyházra. Ebből kifolyólag nagyon fontos lenne, hogy a jelenlegi Halloween helyett, melynek egyértelműen pogány eredetmítosza van, tartsuk meg mindenszentek és halottak napja ünnepét, mert az Úr feltámadásával legyőzte a halált.”